Dilemma: Mikor menjek vissza dolgozni?
Aug 31st, 2009 Posted in Általános | no comment »Kisfiam még meg sem született, amikor már mindenki azt kérdezte tőlem, vajon mikor megyek vissza dolgozni. Akkoriban egyértelműen tudni véltem a választ: 2 év múlva, amint lejár a GYED. Hiszen nem engedhetem meg magamnak, hogy otthon maradjak 28.000 forint GYES-ért.
Néhány hete elbeszélgettem a munkaügyis hölggyel, aki felvilágosított, hogy ez nem ilyen egyszerű. Kisfiam 2010. november 21-én lesz 2 éves, ekkor jár le a GYED-em, de a két év alatt összegyűlik annyi szabadságom, hogy 2011. márciusáig kitart. Igen ám, de tanár lévén, nem mehetek vissza márciusban dolgozni, vagyis akaratom ellenére kényszerítve vagyok, hogy 2011. márciusa és szeptembere között GYES-en legyek. (Persze, van egy fantasztikus főnököm, aki erre nem fog kényszeríteni, de mégsem tehetem meg, hogy tanév közben visszamegyek, hisz azzal a tanítványoknak teszek rosszat, utálni fog az összes kolléga, és én sem fogok tudni belerázódni.)
Sokat gondolkodtam ezen, míg rá nem jöttem, hogy „de hát mi szeretnénk még egy gyereket”. És a helyzet még bonyolultabb lett.
Mikor jöjjön a második gyerek? Menjek vissza egy évre dolgozni, majd utána ismét hagyjam ott őket? Ez tanárként, megint csak nem etikus. Vagy rögtön GYED után jöhet is a következő baba?
Én szeretném, ha a gyermekeim között meglenne az ideális 2,5-3 év korkülönbség. Mivel nem akarom 2 éves kora előtt bölcsibe adni egyiket sem, ez legalább 5-6 év itthonlét.
Aztán jött a matek. Egy gyerek rendben van, de kettő nagyon drága. A harmadik gyerek viszont arányaiban már sokkal jobban „megéri”. Családi adókedvezmény, családipótlék, ingyen tankönyv, féláras ebéd az oviban, suliban… Az ég mentsen meg minket azoktól, akik csak ezért szülnek egy többedik gyereket, de ha amúgy is akarnánk hármat, a pénz nem lehet az akadály.
Akkor ismét jöhet a matek: Ideális korkülönbséggel az itthonlétem 6. évében megszületik a 3. gyermekem, akivel mint nagycsaládos már jogom van 6 évig itthon lenni, plusz a felgyülemlett szabadságok… Akár 13-14 évet is itthon maradhatok.
Tudom, hogy joggal véd a törvény, hisz nem csak magamnak nevelem a gyermekeim. De mégis, tényleg visszamehetek 13 év után a munkahelyemre, egy 20 éve szerzett diplomával, elavult tudással, mit sem érő gyakorlattal, gyakorlatilag pályakezdőként, idegenként?
Még csak egy éve vagyok itthon, de máris bevezették az elektronikus naplót, a digitális táblát, amikről én mit sem tudok.
Folyamatosan tartom a kapcsolatot a kollégákkal és képzem is magam, amit egyelőre a munkahelyem fizet, hisz néhány éve megszűnt a kismamák tandíjmentessége, a munkáltatóm, pedig nagyon rendes. De ettől még szakmai öngyilkosságot követek el!!!
Szóval:
Hány gyermekem legyen?
Mekkora legyen köztük a korkülönbség?
És mikor menjek vissza dolgozni?





