Kampány a nyilvános szoptatásért
A kanadai Quintessence Foundation idén kilencedszer szervezi meg az immáron világméretű kampányát a nyilvános szoptatásért, a szoptatós anyák védelméért.
A kismamák többségének a baba születése után sajnos szembe kell néznie azzal, hogy eddigi kapcsolatai minősége átalakul, azok mennyisége csökken. A kollégákkal kialakított barátságokról kiderül, hogy csupán sorsközösségek, a megmaradt barátok napközben dolgoznak, míg a kismama igyekszik két etetés között kitölteni az időt kettesben a babával és nem begolyózni eközben. Mind az anya, mind a baba lelki egészsége szempontjából nagyon fontos, hogy a szoptatás hónapjai, évei alatt is aktív társasági életet élhessenek, otthonülés helyett eljárjanak sétálni, barátokkal találkozni, kiállításokra stb. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy a szoptatós anya látványa nálunk is természetessé váljon. Ehhez pedig szoptató anyák kellenek. (Arról, hogy a baba egészsége és a mama mellrákprevenciójának szempontjából mennyire fontos a szoptatás, itt most meg sem emlékeznék.)
Csatlakozz és mutass te is példát, október 3-án a Liszt Ferenc téren 10 órától (rossz idő esetén az ott található Szabó Ervin Gyerekkönyvtárban). Helyi idő szerint 11 órakkor a világ minden táján több ezer kismama teszi majd ugyanezt.
Gyertek el!





