Rólunk
Érezted már, hogy a gyereknevelés, a gyerekről való gondoskodás apró kérdései nem engednek nyugodni? Olyan jó lenne valakitől megkérdezni, hogy „o.k., glutént még nem, de miben nincs glutén?”. Másoknak ez túl alapvető. Sokakat, pedig nem is érdekel, hisz mi is felnőttünk kiflit rágcsálva és biztonsági gyermekülés nélkül …
De az is lehet, hogy csak nincs kinek feltenni ezeket a kérdéseket, mert a nagyi már nem emlékszik (és szerinte amúgy is túlreagáljuk), mert a barátnőknek még nincsenek gyerekei, a munkahelyi kapcsolatokról, pedig a szülés után hamar kiderült, hogy nem barátságok, hanem csak sorsközösségek.
Az oldalamon csupa olyan „kisgyermekes” kérdéssel és problémával foglalkozunk, melyekre a válasz nem mindenki számára egyértelmű, vagy melyekkel senki nem törődik, mert tömegcikként nem adható el. De nekünk és neked, mint tudatos szülőnek fontos. Ezért mi utánajárunk a terméknek, leteszteljük a szolgáltatást, feltérképezzük babás-szemmel az országot, és erre kérjünk téged is!
Gábor
Békére és biztonságra törekszem, egészséges környezetben, érett és felelős emberek között, jogi és politikai egyenlőségben akarok élni. Olyan országban szeretnék élni, ahol van igazság és felelősségre vonás, ahol a jogokat és a kötelezettségeket az írott és az íratlan szabályok együtt határozzák meg. Azt akarom, hogy mindenkinek legyen lehetősége az életéről alkotott elképzeléseinek megvalósítására. Alakítsuk úgy a társadalmunkat, hogy mindenki megfelelő oktatáshoz, otthonhoz és ételhez, munkához és egészségügyi ellátáshoz jusson. Jutalmazzuk a becsületességet és a toleranciát, ne a lázadás és a kirekesztés legyen a népszerű viselkedés!
Írj nekünk az info@szulovagyok.hu címre vagy kövess minket.





