Október elején egy szombat reggel kisfiam nagyon belázasodott. Mivel előző este már hűtő fürdőztünk, úgy döntöttünk irány a Heim Pál Kórház ügyelete. – Nagy hiba volt.
1. A kórházban bár nagyon kedves volt mindenki és soron kívül bemehettünk a csecsemővel a vizsgálóba, egy kúp után – még mindig 39 fokos lázzal – átzavartak minket a Bethesdába, mivel területileg oda tartozunk. (A Heim Pál 6 percre, a Bethesda fél órára van tőlünk.)
2. Kiderült, hogy a kórház protokollja szerint, minden 6-36 hónap közti lázas gyermeket autómatikusan fel kell venni, ill. fel kell vetetni a másik kórházzal.
3. Aznap Budapest összes gyermekkórházában telt ház volt, így sikerült 3 fertőző baba mellé az enyémet berakni negyediknek. Mint később kiderült, szintén vírusos fertőzéssel. 3 nap után úgy döntöttem, hogy saját felelősségemre hazaviszem a kórházból, nehogy elkapjon bent valamit. Későn tettem. Bementünk egy ártalmatlan lázzal és hazajöttünk 3 vírussal. Egy kis hasmenés, egy nagyon csúnya hurutos köhögés és egy baba anyukájától elkapott influenza lett a gyors kórházi látogatásunk eredménye.
Soha többé nem viszem be kórházba!!! Vagy legalábbis reménykedem benne, hogy sose kerülünk olyan helyzetbe, hogy szükségünk legyen kórházi ellátásra. Most már tudjuk, hogy van félelmetesebb egy láznál. Már csak az ügyeletes kórházakban kellene felismerni, hogy a szülő azért viszi a gyerekét ügyeletre, hogy megnyugtassák, mondjanak egy diagnózist, adjanak egy receptet és ha valóban szükséges, akkor benntartsák a gyereket. Hogyan tudna bárki is úgy meggyógyulni, hogy közben további betegségeket szed össze a kórházba?!?
Amúgy a diagnózis: 3 napos láz!!!
Hogy mi a háromnapos láz?
Egy vírus okozta állapot, mely három napig magas lázzal jár, majd a láz eltűnik, helyét pedig a gyermek egész testét (főleg a törzsét) ellepő kiütések veszik át. Ezek nem viszketnek, nem fájdalmasak, viszont 48 óra után eltünnek. A gyereknek nincs egyéb tünete, bár valószínüleg piros a torka. Fontos, hogy a vírus a csecsemőmirigyre hat, csökkenti bizonyos fehérvérsejtek számát, ezért ne adjunk a gyereknek Amidazophen tartalmú lázcsillaítót, mert annak mellékhatásaként is fehérvérsejtszám csökkenés várható.
A gyerekek többsége másfél éves koráig átesik ezen a betegségen. Ennek tényét be is vezetik a kiskönyvébe, többet ugyanis nem kaphatja el ezt a vírust.